.:2.fejezet:.

.: A nagy bejelentés :.

Anya öt perccel később lépett be a nappaliba, majd amint meglátott minket, felénk kezdett sétálni. A kanapéra ült, egyenesen Mat-tel és velem szemben. Mit akarhat anya? Ez a kérdés járkált a fejemben, egészen addig, amíg anya beszédre nem nyitotta száját. 

- Gondolom Matthew már említette, hogy van egy fontos bejelentésem... - kezdte, mire mindketten bólintottunk. 

Nem értettem, mi lehet olyan fontos, így egyre kíváncsibban néztem felváltra, hol rá, hol pedig mellettem ülő bátyámra. Ő pedig csak mosolyogva nézett rám, azzal a bizonyos "meglátod, hogy jó lesz" tekintetével. Újra anyára néztem, aki egy nagy sóhaj után kezdte el újra mesélni valóját. 

- Tisztában vagy azzal, hogy két hét múlva van a szülinapod.. - Oh, hát erről van szó - És apáddal arra gondoltunk, szülinapod alkalmából elutazhatsz, sőt, ha tetszik a város, akkor... - halkult el, mire értetlenül néztem rá. 

- Akkor? - kérdeztem végül, mikor láttam, hogy nem fogja folytatni. 

Mikor láttam anyán, hogy nem fogja egyhamar kibökni, segélykérően bátyámra pillantottam, aki azonnal anyára pillantott. Miután ő bólintott egyet, bátyám rám emelte tekintetét, megköszörülte a torkát, majd bele is kezdett. 

- Anya azt szerette volna elmondani, hogy ha tetszik a város, akkor akár oda is költözhetsz - mondta ki lassan. 

Percek teltek el, mire sikerült felfognom azt, hogy szülinapom alkalmából elutazhatok és még oda is költözhetek... De hova is? 

- Hova is megyek? - kérdeztem óriási mosollyal az arcomon. 

- London - mondta ki bátyám egyszerűen - És nem mész, hanem megyünk. 

A kanapéról azonnal felugrottam, anya elé siettem, majd olyan szorosan öleltem meg, amilyen szorosan csak tudtam. Egy utazás a kedvenc városomba.. Nem is kívánhattam volna szebb ajándékot!! Mikor anyámtól elváltam, bátyám felé fordultam, aki csak széttárta karjait, jelezve, hogy ő is vár egy ölelésre. Mosolyogva bújtam karjai közé, fejemet mellkasába fúrtam. Jellegzetes illatát magamba szívtam, majd kissé eltoltam magamtól. Fejemet oldalra fordítottam, ekkor láttam meg anyám könnyektől csillogó tekintetét. Szemeimbe könny gyűlt őt látva, és ekkor tudatosult bennem mindaz, ami 15 éve ott volt a szemem előtt. Anyám 3 éves koromban elhagyott, de ő ott volt. Segített mindenben, bármi is történt velem. Fizette a tanulmányaimat, a ruháimat, minden olyan dolgot, amire az életben szükségem volt. Nem hagyta, hogy az árvaházban nőjek fel, ehelyett hazahozott az otthonába, felnevelt. A család pedig befogadott, elfogadott. Mindenki úgy kezelt, mint vér szerinti lányát, testvérét, miközben nagyon jól tudták, hogy az igazi családom valahol nagyon messze éli saját kis életét.. nélkülem. Mosolyogva emlékeztem vissza ezekre, majd felváltva néztem, hol engem ölelő bátyámra, hol a táskájában kutató anyámra. Mikor megtalálta, amit keresett, felém fordult, kezét felém nyújtotta. Akkor láttam csak meg mit fogott a kezében.. Két Londoni járatra szóló jegyet, amit mosolyogva vettem el, majd Mat-től eltávolodva öleltem meg újra anyámat. 

- Menj fel pakolni - utasított anyám, én pedig jó gyerekhez híven azonnal a szobámba siettem. 

A szekrényem előtt megállva néztem a rengeteg ruhára, majd a legfelső polcomról kezdtem el leszedegetni a bőröndjeimet. Két nagy méretű bőröndbe kezdtem el pakolni a pólóimat, nadrágjaimat, de azonnal megakadtam, amikor a ruháimhoz értem. Voltak 2 évvel ezelőtt kapott darabok, amik csak egyszer voltak rajtam, azokat félreraktam arra a célra, hogy felpróbálom őket, és amelyik jó, azt viszem, a többit odaadom anyukámnak, hogy adja oda az árvaház gyerekeinek. Mindig is ezt csináltuk anyával. Azokat a ruhákat, játékokat, amikre nekem már nem volt szükségem, annak az árvaháznak adtuk, ahol én is leéltem 3 életévemet. A gyerekek mindig örültek, ha bevittük őket, mert rengeteg drágább ruha volt azok között, amiket ők nem biztos, hogy megkaptak volna. Általában velem egykorú gyerekek kapták meg a nekem kicsi ruhákat, de volt olyan is, hogy a zsebpénzem egy részéből kisebb ruhákat vettem, ezzel örömet szerezve az alacsonyabb, soványabb, fiatalabb gyerekeknek is. Most is ezt tettem, azokat a ruhákat, amikre nem volt szükségem, egy dobozba hajtogattam össze, amik pedig kellettek, a bőröndömben találtak helyet maguknak. Ezt csináltam addig, amíg el nem érkeztem azokhoz a ruhákhoz, amiket próbálnom kellett. Azokat egy kisebb bőröndbe dobáltam, majd egy másik dobozt a kezembe véve mentem be a fürdőbe a csomagokkal a kezembe. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, a bőröndömből kipakoltam a ruhákat és vetkőzni kezdtem. Minden ruhámat az alacsony szekrény tetejére tettem, majd az első ruhát a kezembe véve, bújtam bele abba, úgy néztem a tükörbe. A méret bár jó volt, mégsem éreztem magam benne olyan szépnek, mikor először volt rajtam. Éppen Austin-nal mentem randira, azért vette nekem anya, hogy gyönyörű lehessek. A hatást elérte, Austin álla a földet súrolta, mikor meglátott. Most valahogy mégsem éreztem a helyzetet gyönyörűnek, most csak egy átlagos lányt láttam, egy egyáltalán nem átlagos ruhában. Gondolatmenetemet egy halk kopogás törte meg, mire a kilincset lenyomva engedtem utat a fürdőbe belépő személynek, aki ez esetben bátyám volt. Alaposan végignézett rajtam, majd közelebb lépve hozzám, egyszerűen megölelt. Tudta, mi a ruha története, nem is kellett semmit mondanom, tudta, min gondolkozom.
- Szerintem tartsd meg - szólt végül, így törve meg a kettőnk között lévő csendet - Szerintem gyönyörű vagy.
- Mindig ő fog eszembe jutni róla - suttogtam a könnyeimmel küszködve.
- Nézd más szemmel - simított végig kezemen - Lehet, hogy valaki pont ez a ruha miatt fog beléd szeretni.
A válaszom egy apró kuncogás volt, mire Mat is elmosolyodott és a kipakolt ruháimat kezdte el nézegetni.
- Ezt meg kell tartanod, ebben vagy a legszebb - tartott fel egy rózsaszínű, félpántos, néhol kövekkel kirakott ruhát, amibe már a vásárlásnál beleszerettem, mégsem volt alkalmam felvenni egynél többször.
Egyet bólintottam, majd kivettem a kezéből és a bőröndbe raktam. Legközelebb egy fehér, arany csíkokkal tarkított ruhát vettem a kezembe, amit Mat felé fordítottam. Reakciója egy heves fejrázás volt, majd magyarázkodni kezdett.
- A ruha maga szép, de amikor benne láttalak, khm, hogy is mondjam... laposabb voltál - nyögte ki, mire felnevettem.
Igen, köztudott, hogy ez a ruha akkor állt rajtam a legjobban, amikor kisebb mellem volt, ettől függetlenül a ruha gyönyörű. Miután összehajtogattam, a papír dobozba helyeztem el azt, majd a rajtam lévő ruhát levéve álltam meg bátyám előtt egy szál fehérneműben. Már megszoktam, hogy így lát, és őszintén mondhatom, ő az a személy, aki előtt meztelenül is lehetnék, nem érdekelné. Kiskorunk óta úgy nőttünk fel, hogy együtt fürödtünk, együtt aludtunk. Emlékszem még, 7 éves lehettem, Mat már 8, de még mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy együtt fürödhessünk. Azóta sem vagyunk szégyenlősek egymás előtt, nagyon jól tudjuk, mije van a másiknak, így nem is kíváncsiskodunk... A ruhákhoz visszatérve pedig.. Az előbb levett ruhát a bőröndbe helyeztem el a többire rárakva, majd a szekrényről egy másik kedvenc ruhámat vettem a kezembe. Rengeteg emlék kötött ehhez a ruhához, talán még több, mint az összes többihez. Mikor sikerült befejeznem a középiskolát, anyától ezt a ruhát kaptam ajándékba. Először nem is értettem, miért kaptam, viszont később kiderült. Vacsorázni mentünk, és akkor még nem tudtam, de fontos dolog előtt álltam.. Választhattam, vagy megkeresem az igazi szüleimet, vagy maradok a mostani családommal. Mint később kiderült, anya kezében ott lapult egy kis papír, min a szüleim elérhetősége, illetve születési nevem szerepelt, ám én a családomat választottam. Ki tudja, mi történt volna, ha a kis papírt a kezembe nyomják.. Talán megkerestem volna őket, de hogy azután mi történt volna, az már a múlt. Mikor kimondtam azt, hogy nem érdekelnek az igazi szüleim, én a bátyámmal és velük szeretnék maradni, nagyon meghatódtak, anyám azonnal sírva ölelt át engem, apám szeme büszkeséget sugárzott, illetve mérhetetlenül nagy szeretetet. És ami a legtöbbet jelentette nekem, az az volt, hogy akkor láttam bátyámat először és utoljára sírni.. És ezt mind miattam. Meghatódva simítottam végig a ruhán, és próba nélkül is azt kellett tennem, amit a szívem sugallt. Egyértelműen meg kellett tartanom, így a ruhán újra végigsimítva tettem bele a bőröndömbe. Könnyeimet letöröltem, úgy néztem bátyámra, kinek szeme ugyanúgy csillogott, mint aznap. Közelebb léptem hozzá, majd szorosan megöleltem. Fejemet mellkasába fúrtam, és azt sem érdekelt, hogy összekönnyezem pólóját, egyszerűen éreztetni akarom vele azt, hogy itt vagyok és nem hagytam itt őket! Mikor eltávolodtunk, még egyszer egymásra mosolyogtunk, majd a megmaradt 3 ruha felé fordultunk. Az első egy gyönyörű, bézs színű, szülinapomra kapott ruha volt, amit gondolkodás nélkül tettem be a bőröndömbe. A második ruhát szintén gondolkodás nélkül tettem be a bőröndömre, így elérkeztem az utolsó ruhához is. Nem tudtam, mit csináljak ezzel a ruhával, hisz nekem ez most már nagyon rövidnek tűnik, ránézésre. Bár mielőtt a dobozba dobtam volna, magamra kaptam. A tükörbe nézve találkozott tekintetem bátyáméval, aki csak nemlegesen megrázta fejét.
- Én is így vagyok vele - bólintottam.
Egy egyszerű mozdulattal vettem le magamról a ruhát, majd a szobába visszafutva vettem fel a pizsamám, ami egy egyszerű rövidnadrágból és egy elnyűtt pólóból állt. Lassan ballagtam vissza bátyámhoz a fürdőbe, majd a dobozt megragadva siettem le a nappaliban ülő anyámhoz. A ruhákkal teli dobozt a kanapé mellé raktam le, majd anyával összemosolyogva indultam vissza a szobámba. Mat időközben kihozta a bőröndömet, így a maradék ruhámat is bele tudtam pakolni. A szekrényem üresen tátongott, ám a polcokon még megtalálhatóak voltak a könyveim, illetve egy-egy fotóalbumom, tele pillanatokra emlékeztető fényképekkel. Gyorsan az összes albumomat bepakoltam egyik bőröndömbe, illetve a falon lógó fényképeket is egyesével szedtem le lila színű falamról, és helyeztem bele a fényképekkel teli kis mérető albumba. Mikor mindennel készen álltam, nyomtam egy puszit bátyám arcára, majd a fürdőbe futottam. Fogat mostam, majd a sminkemet lemosva mostam meg még egyszer pirosló arcomat. A fürdőből kilépve egy ismerős érzés fogadott a szobámba, ami mosolygásra késztetett. Mat az ágyamba fekve játszott a telefonomon, majd miután észrevett a párna alá rejtette azt, kezét védekezésképpen maga elé emelte.
- Nem csináltam semmit - vágott ártatlan arcot, de én átláttam rajta.
- 15 éve ismerjük egymást.. Ezt nem veszem be. Mit csináltál? - bújtam be mellé.
- Csak kitöröltem pár felesleges dolgot.
Csak bólintottam, mivel pontosan tudtam, mik lehettek azok a felesleges dolgok.. Közös képek Austin-nal, csak Austin-ról, illetve egy telefonszám. Viszont kíváncsiságom fölém kerekedett, így telefonomat elővéve vártam, hogy fel tudjam végre oldani. Mikor sikerült, és megláttam a háttérképem, azonnal felkuncogtam. Az Austin-nal való közös képem helyett most azt a képet láttam, amit még anya készített egy koncert kezdete előtt. A képen éppen Mat-et ölelem át, miközben ő karjait körém fonja. A képen több lány nézi bátyámat, ám vannak olyan lányok is, akik inkább elfordultak, ám szemükben látni azt a féltékenységet, amivel akár ölni is tudnának. Telefonomat lezártam, párnám alá rejtettem, majd fejemet Mat mellkasára döntöttem. Pár percig még hallgattam szíve dobogását, figyeltem mellkasának emelkedését és süppedését, majd szememet lehunyva döntöttem úgy, hogy inkább kipihenem magam a holnapi nap kezdetéig, és elaludtam..